A Remete



Szeretem ezt a lapot... sokan nem...
Pedig mindenkinek szüksége van/lenne arra, hogy megélje a benne lakó remetét.
Sokan azonban félnek a csendtől, a csend hangjaitól. Félnek egyedül maradni önmagukkal, még inkább félnek ebben a magányos csenben őszintén elbeszélgetni saját magukkal.
Ők azok az emberek, akik a Remete lapját általában magány, elhagyatottság, depresszió formájában élik meg.
Milyen is a Remete valójában?
Most egyedül él, elvonultan, távol addigi életének forgatagától, de nem magányos.
A csend a társa, mely segít összegezni eleddig megélt tapasztalatait, keserűeket, fájdalmasakat, örömtelieket egyaránt. Majd ebben a csendben  a remete bölcsességgé nemesíti ezeket a tapasztalásokat. Ráébred gyógyító képességére és spirituális kapcsolatára az Univerzummal. Olyan önismeretre tesz szert, ami felülemeli addigi félelmein és lehetővé teszi számára, hogy egykedvű nyugalommal fogadjon jót és rosszat egyaránt.
Amikor lejön a hegyről az emberek közé, már nem az, aki elvonult. Nincs szüksége senkire és semmire és nem vezérlik szándékait önös érdekek. 
Különösen fénylő lelke felkelti a többi ember érdeklődését. Köré gyűlnek, tanulni vágynak  és a Remete szívesen tanítja őket. Bölcsessége lehetővé teszi számára, hogy mindenkinek úgy és annyi tudást adjon át, melynek befogadására képes.

Lélekvezető lesz. (Milyen gyönyörű szó!)
Szeretettel teli, gondoskodó, másokért élő, de az avatatlan szemek számára láthatatlan képességekkel.

Ezért ne sajnáld az időt, hogy csendet teremts magad körül és benned!